Mivel egy korrábbi post-nál felmerült a kérdés, hasznos-e beiktatni napi 10 perc edzést, ha másra nincs időnk hektikusan alakuló napirendünk folyamán, így jött az ötlet, hogy nekünk sincs sok időnk, hát próbáljuk ki!
Én eddig is hébe-hóba segítségül hívtam egy-egy max 10-15 perces edzést otthon, ha másra nem futotta, mondván ez is több, mint a semmi, de mivel nem rendszeres módon, így gyakorlatban nem tudtam nyilatkozni tényleges hasznosságról, max annyira, hogy a tv előtt zabálásnál biztos előnyösebb program. :)
Ha már belecsaptunk Réka 'fittebbé alakításába', gondoltam miért ne változtatnánk kicsit az eddig követett edzésprogramján, mely heti 2 alkalom kb 1 órás termi edzésből, és egy alkalom otthoni 20-30 perces feladatsorból állt. Az új program szerint maradt a heti 2 edzőtermi móka, mellé pedig plusz 4 db maximum 10 perces mozgást iktattunk be.
Réka szemszöge: 'Heti hat edzés négy héten keresztül… Amikor az edzőm előállt az ötlettel egyből rábólintottam, de ezzel együtt kicsit lehetetlennek is éreztem a feladatot. Sosem tartottam magam kitartó embernek, főleg nem testedzés terén. Akármibe kezdtem bele, elég hamar alábbhagyott a lendület. Mindig előjött a majd holnap, majd reggel, na jó, majd hétfőtől, oké mégse, de majd megcsinálom. Viszont most ősz óta tart a lelkesedés (ami még csodával határos módon mindig töretlen), szerintem végre megtaláltam az igazán testhezálló edzésmódot és nem mellesleg személyt, akivel és amit szívesen csinálok. Szóval szuper ötletnek tartottam ezt a kihívást, mert én is kíváncsi voltam, hogy miben más és mennyire hatékony egy ilyen edzésterv. Az első két hét beszámolóját már olvashattátok, a második hét végén kezdtem érezni, hogy elég fárasztó tud lenni – nem is annyira fizikailag, mint fejben – a mindennapos edzés, ezért a hónap második felére kicsit könnyebb feladatokat kaptam.
Viszont amikor végre megcsináltam a negyedik hét utolsó edzését, iszonyatosan megkönnyebbültem. Nagyon fura, mert addigra úgy éreztem, hogy minden energiámat (f)elhasználtam, ugyanakkor mégis annyira jólesett minden nap mozogni, hogy már nem esett nehezemre rávenni magam. És hogy volt-e eredménye? Annyi biztos, hogy rájöttem, hogy van elég erőm végigcsinálni, mind fizikailag, mind lelkileg. Utóbbi az én esetemben hatalmas pozitívum, mert az végül is nem kihívás, hogy több hónapos edzés után például kevesebb mint 3 perc alatt lenyomok 100 guggolást, nálam inkább az az említésre méltó, hogy napról napra és hétről hétre megcsináltam a gyakorlatokat, mert már tudom magamról, hogy képes vagyok megcsinálni.
A külsőmet tekintve viszont nem vettem észre határozott különbséget az eddigi két edzőtermi és egy, 20-30 perces otthoni edzéshez képest. Nem lettem izmosabb, viszont nem lettem puhányabb se, úgyhogy ha valaki inkább ezt a rendszert választaná, mert például ez fér bele a napirendjébe, tegye bátran, tapasztalatom szerint ez is ugyanolyan hatékony módszer, mint a heti 2-3 hosszabb edzés.'
Timi szemszöge: 'Mivel én egy 2 hétig elhúzódó betegség miatt sajnos nem tudtam vágigcsinálni, főleg Rékától kapott reakciókból tudok konklúziót levonni. Annyit viszont mindenképp hozzátennéksaját részről, hogy mivel én nagyjából 2-3 féle edzésmódszert követek( ami jelenleg crossfit, erősítő termi edzések, és jó esetben pedig kiegészítés képpen súlyemelés), így apróságokra valahogy sose jut időm. Pl ilyen a hasazás, amit rendszeres edzéseimbe nem igazán iktatok be, mert a sok súlyemelésen alapuló és kettlebellel végzett gyakorlat alapból szépen megformálta és erősítette has és törzsizmaimat is, de végre akadt alkalmam specifikális hasizom gyakorlatokra, melyeket tényleg hanyagolok. Emellett nagyon tetszett a rövidtávfutós-kitöréses feladatsounk (melyet az egyik ehez kapcsolódo post-unkban már megosztottunk veletek), ezt biztos újra és újra fogom még csinálni, mert tényleg nagyon átmozgatott és jól is esett, a másnapi izomlázzal együtt.
Végeredményképp tényleg csak két dolgot tudunk mondani: Csodát nem tesznek a napi 10 perces edzések, de többet nyújtanak, mint egy lelkiismeretfurdalás elűző tevékenység, mivel ha jól állítod össze a feladatsort, igen is lehet vele igazi fárattságot és izommunkát előídézni. Plusz ott a lelki tényező, amit Réka említett, hogy rá kell venned magad, még a lusta napjaidon is, majd jöhet a büszkeség érzet, hogy megcsináltad!
Jó edzést mindenkinek!
Timi és Réka :)